2011. december 18., vasárnap

Első próbálkozás - Katica

Bár családunkban nem szeretik az "újhullámos" süteményeket, én azért szívesen próbálkozom új dolgokkal, még ki nem próbált receptekkel. Sőt néha kifejezetten vonzanak az ilyesfajta kihívások. Így talált meg egy felkérés, melyben egy katica tortát kértek gyerekzsúrra. Először vonakodtam elfogadni a dolgot, mert még nem próbálkoztam marcipánnal bevont tortával, nem akartam, hogy így élesben süljek fel vele. De aztán felülkerekedett a "miért ne sikerülne" érzés és végül belevágtam...Örülök, hogy így alakult. Ezt is kipróbáltuk.

Katica tora

Belül csokis, kívülről pedig marcipánnal bevont tortáról van szó. A recept szinte egy az egyben megegyezik a már bejegyzett csokitorta receptjével, azzal a különbséggel, hogy itt egy kisebb tortáról van szó. Így két kisebb piskótát sütöttem, mindegyiket 3 tojásból, a hozzávalókat pedig arányosan hozzáigazítottam. A katica testének piskótáját kisebb kör alakú jénai tálban sütöttem, mert annak a pereme kifelé kissé szélesedő, így könnyebb volt megoldani a katica gömbölyödő alakját. A másik piskótának csak egy részét használtam fel, ebből vágtam ki a katica fejét.

A piskótákat háromfelé vágtam, megtöltöttem a csokikrémmel, majd a két részt szintén krémmel ragasztottam össze. A külsőt megkentem egy kis, kakaózás előtt félrerakott vaníliás krémmel.
Ezután következhetett az előre megszínezett marcipánnal való bevonás.
Természetesen hét pettyesnek kellett lennie.
Hogy minden gyereknek legyen még egy kis ajándék, így a nagy katica mellé 12 db kis, egypettyes katicát is mellékeltem. És íme a végeredmény:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése