2015. szeptember 27., vasárnap

Esküvő a családban - torták minden mennyiségben

Hetek, hónapok óta készültünk a múlt szombati esküvőre. Kisebbik húgom ment férjhez, így elég közelről voltam érintett. Igyekeztem kivenni a részem az előkészületekben, de sajnos a szokásos esküvő előtti 1 hetes sütésen most csak részben tudtam ott lenni, egy egész hetet nem tudtam szabadságként kivenni. Így csak a torták elkészítésére érkeztem.

Ettől függetlenül én már hetekkel az esküvő előtt nekikezdtem a sütésnek, itt, Budapesten. Elvállaltam ugyanis, hogy az ültetőkártyákat megcsinálom mézeskalácsból. Még nyár elején rendeltünk egy szép plakett alakú kiszúrót. (Nagyon örülök neki, mert szerintem nem csak most vettem hasznát.) Nyár végén sütöttem meg a mézes tésztából a "kártyákat", majd az esküvő előtt 2 héttel megírtam rá a neveket. A végén celofán tasakba csomagoltam és kis kártyát is csináltunk hozzá, amin a dátum és az ifjú pár neve látható. Mindenkinek nagyon tetszettek. Remélem szép emlék marad...míg meg nem eszik.

A lagzira 5 normál méretű torta és egy menyasszonyi torta készült(de mivel másnap még búcsú is volt, megtoldottuk még 2 tortával a listát). A tortalapokat megsütötték addigra, mikorra én becsatlakoztam és az összerakásukban, megkenésükben is volt más segítség. Viszont a díszítés az én kezem munkája. Mivel az elkészített torták közül csak a dobos torta receptjét nem osztottam meg itt a blogon és ezt idén sem én csináltam(csak a lapokat raktam én össze), ezért ez a recept még várat magára egy kicsit. Most egyelőre csak a torták fotóit osztom meg veletek.
Itt láthatjátok őket együtt (a dobos torta egyelőre itt még dob nélküli, mert az csak az esküvő reggelén készült el)
Sorban, egyenként:
Kávés (bocsánat, még ezzel is adós vagyok...nemsokára feltöltöm)
Éva (recept itt )
Citromos (recept itt )
 És albán torta, amit Anyukám rakott össze, én csak díszítettem (recept itt )
Na és persze nem szabad lehagyni a menyasszonyi tortát sem, ami nagyon hasonlít a már közzétett tortámhoz. Az ízek most így alakultak: alul csokis, középen kávés-diós, felül citromos. Az egészet vaníliás krémmel vontuk be kívülről. A díszítés koronája pedig már a jól bevált befőttes üvegen(most poháron) írókával készített csipkedísz.
Remélem, hogy az ifjú pár is meg volt elégedve az eredménnyel. Sok boldogságot Nekik!

2015. március 29., vasárnap

Tortakészítés lépésről-lépésre - újabb citromos torta

A citromos torta receptjét már közzétettem. A normál és a gluténmenetes verziót is. Most újabb kérés érkezett, és miközben a tortát készítettem, eszembe jutott, hogy kellene belőle csinálni egy lépésről-lépésre bejegyzést, hogy még egyértelműbb legyen mi mindent kell elkövetni egy tortával. Sajnos nem a legelején kezdtem fotózni, de ha egyszer újra tortát sütök,majd kiegészítem a piskóta készítés fotóival is. Hát akkor nézzük:

A receptet megtaláljátok az előbbi linkeken. 
Legelőször is sütünk két piskótát. Jelen esetben egy-egy citromhéjjal ízesített piskótáról volt szó, amit én előző nap csináltam meg, hogy beleférjek az időbe. Csak a piskóták elkészítése is 1,5-2 órát vesz igénybe, ha beleszámoljuk az előpakolást és a mosogatás-elpakolást.

A kihűlt piskótákat ezután meg kell tisztítani a felső rétegtől, ami elég könnyen leválik. Ez egyfajta bőrszerű réteg a piskóta tetején,amit ha nem szedünk le,akkor vékony barna rétegként belerondít az összképbe a levágott tortaszeletnél, sőt evés vagy tortavágás közben itt szét is válhat a tortaszelet, elrontva vele a munkánkat. Ezért jobb ha megszabadulunk tőle. (ebből a maradékból csinálhatunk a végén egy adag kókuszgolyót szeretteink nagy örömére) A tisztításhoz használjunk egy kis kést.

A citromos ill. sima piskótáknál jobb, ha a piskóta oldalát is megtisztítjuk, lekapargatjuk.
Íme a különbség a már megtisztított ill. a még erre váró piskóta között.
Ha a másik lappal is megvagyunk,akkor jöhet a lapok szétvágása. Válasszunk egy éles, nagy kést, amivel a piskótát ügyesen ketté tudjuk vágni. A művelethez egy kis gyakorlás is szükséges, mert ha nem tartjuk vízszintesen a kést, könnyen kilyukaszthatjuk a piskótánk közepét. Ekkor sincs nagy baj, de így kicsit nehezebb lesz a szeletek egymásra helyezése.
Szép, egyforma két szeletet kell kapnunk.
Ha mindkét piskótát szétvágtuk, akkor 4 lapunk keletkezik. Ekkor lehet igazán megérteni, hogy miért 2 piskótát szoktunk sütni. Szerintem sokkal egyszerűbb elvágni egy piskótát kétfelé, mint mondjuk háromfelé és sokkal jobban mutat egy tortaszeletben 4lap, mint 3. Ráadásul hiába növeli az ember a tojások és a többi hozzávaló mennyiségét a piskótában, sosem tud olyan magas tortát készíteni dupla adag hozzávalóval és egyben megsütve a piskótát, mint akkor, ha két piskótát süt. Egyszerűen egy bizonyos tojásszám és vastagság után a piskóta, önmaga súlyától fogva nem tud magasra feljönni, ezért van az, hogy ilyenkor egy jó kis tömött piskótát kap az ember.....bár lehet, hogy valaki ezt szereti. De szerintem kifizetődőbb és praktikusabb, ha türelmesen megsütjük a két lapot.

Ezek után jöhet a krém elkészítése. Kimérjük a hozzávalókat, a vajat a cukorral felverhetjük előre, de lesz idő a puding hűlése alatt, így én ezt akkorra szoktam hagyni. Kimérhetjük egy keverőtálba és félretesszük.
A pudingot(jelen esetben tejszínes pudingot), egy kanál cukorral(a vaj mellől véve) és egy kis citromos vízzel simára keverünk egy tálban. 
A többi vizet egy másik edényben felforraljuk és ezt öntjük a pudingos lábosba, amit ezután szintén felteszünk melegedni. Erre a külön melegítésre azért van szükség, mert így hamarabb fel tudjuk főzni az egészet, másrészt kevés folyadékkal könnyebb simára keverni a pudingot és így kevésbé maradhat csomós. Szóval feltesszük a pudingot főni és folyamatosan kevergetve felforraljuk. Ekkor már besűrűsödik és körben "forr". A tejszínes puding vízzel felfőzve kissé átlátszóvá válik, kb. ilyen lesz:
Beletesszük a lábos hideg vízbe, hogy gyorsabban hűljön. Közben néha megkevergetjük.
Ezalatt kikeverjük a vajat a cukorral. Jó habosra.
Ha a pudingunk is kihűlt (nem teljesen hidegre, de ne is maradjon meleg, mert akkor megolvasztja a vajat - ezt ki kell tapasztalni), akkor kanalanként adagolva belekeverhetjük a cukros vajba és az egészet szépen felhabosítjuk, hogy a puding teljesen belekeveredjen, ne maradjanak darabok benne.
Ha úgy díszítünk, ahogy én szoktam, vagyis krémmel, akkor megtöltjük a csillagcsőrű díszítőnket és ezt félrerakjuk. (ne a hűtőbe, maximum nyáron, amikor nagy meleg van, mert a hűtőből kivett krémmel nem lehet díszíteni, nem jön ki a csőből)
Ezután jöhet a torta összerakása. (a piskóták tisztítását ill. szétvágását ilyenkorra is hagyhatjuk, kinek hogyan esik jobban) Mindenek előtt jó ha megnézzük melyik lap legyen alul és melyik felül. Az is praktikus, hogy pl. a felső piskótakörünket fordítva tesszük majd a másikra, így gyakorlatilag ennek a piskótának az alja kerül az egész torta tetejére. Remélem érthető...tehát az alsó 2 lap úgy kerül egymásra, ahogy azt megsütöttük, a felső két lap pedig pont fordítva, így a piskóta alja lesz a torta teteje. Ez azért praktikus, mert ezt a felületet könnyebb megkenni krémmel, nem morzsálódik annyira, így szebben tudjuk a torta külsejét elkészíteni.
Egy kis citromlevelet(egy fél vagy egy egész citrom leve) kicsit felvizezünk egy pohárban és ezzel fogjuk meglocsolni a torta lapjait. Így érhető el, hogy még kellemesebb citromos ízt kapjuk ill. a tortalapoknak is kell egy kis "áztatás" (csokitortánál pl. vizezett rummal szoktam locsolni a piskótát) Az alsóbb lapok tetejét locsoljuk, a legfelső lapnak pedig az alját, amit ráfordítunk az utolsó réteg krémre.
Elkezdjük kenni a lapokat. Előre kb. elosztva, hogy a krémből mennyi kerüljön a lapokra és mennyi a torta tetejére. 3 sor krémünk lesz ill. a torta külső megkenése, így kb. négyfelé kell osztani a krémet, de inkább úgy, hogy a negyedik rész,ami a torta külsejére kerül, az több legyen, hiszen ennek kell a legszebbnek lennie ill. itt a torta oldalának megkenésére is kell gondolnunk.
Ráhelyezzük a második lapot.
Ezt is megkenjük.
És így folytatva: locsolás-kenés-következő lap ráhelyezése. Míg mind a négy lap egymásra nem kerül.

Ezután jöhet a torta külseje. Én itt szoktam venni egy kanalat és ebből szoktam a késemre venni a krémből és úgy kenegetni a tortát. A külső kenésnél először egy vékony krémréteget képezünk a tortán, ami azért kell, hogy ez a krém felfogja a morzsákat és azok majd ne kerüljenek a tortakrém tetejére.
Majd ezután elkezdhetjük a krémréteg vastagítását, majd az egész krém elsimítását, az él kialakítását. Ez is némi türelemjáték és gyakorlat kérdése. A végén vízbe mártott késsel is átsimíthatjuk a torta tetejét.
A tortánkat a deszkáról át kell helyezni a tortatálunkra. Én a díszítést már a tálra helyezett tortán szoktam végezni, mert átrakás közben sérülhet a díszítés. Ez a művelet is egy kis gyakorlatot igényel, de ráérezve majd érezzük, hogy nem nagy ördöngösség. Én a háromemeletes menyasszonyi tortát is ezzel a technikával emeltem át a tálra. Szóval veszünk két széles pengéjű, hosszú vágókést és a torta alá csúsztatva, egymás élét egymásra csúsztatva óvatosan megemeljük a tortánkat és egy ügyes mozdulattal áthelyezzük a kiválasztott tálra. Ne féljünk a megemeléstől és ne kapkodjunk, mert akkor tényleg lefordulhat a tortánk a kezünkből. De ha szép nyugodtan cselekszünk, akkor még arra is lesz lélekjelenlétünk, hogy a tál közepére igazítsuk a tortánkat. Ki kell tapasztalni, hogy a két kés szöge mekkora legyen. Ne túl nagy és ne is túl kicsi. Nálam kb. így nézett ki.
Áthelyezve a tortát, a késeket finoman kihúzzuk alóla, majd némi krémmel korrigáljuk, amit esetleg a kés felszedett.
Ezután már jöhet mindennek a kreatív része vagyis a díszítés,amit mindenki a saját ízlése szerint formálhat. Én mindig körbe szoktam csillagozni a torta szélét, ezzel eltüntetve az él esetleges egyenetlenségét.
Többször megkérdezték mér tőlem,hogy mik ezek a csillagok és hol vettem őket :) Én meg nem értettem a kérdést. Úgy látszik, nem annyira szokványos díszítés, hogy az ember csak ilyen kis csillagocskákat nyomogat a tortára. Mindenki megszokta a cukrászdák nagy habrózsáit, ami lehet szép, de néha elég elnagyolt. Én jobban szeretem a finomabb és kisebb formákat.

A tortám tetejére ez esetben citromkarikákat ill. mentaleveleket kértek. Ilyen lett a végeredmény:
A mentalevelekből a torta oldalára is került.
Remélem hasznos lesz a bejegyzésem. Én majdnem annyira megszenvedtem a bejegyzés megírásával, mint ha újra elkészítettem volna a tortát. :)

Mindenkinek sok sikert a kipróbáláshoz!



2015. február 8., vasárnap

Újra Bogyó és Babóca

Bár ez a torta még októberben készült, gondoltam azért megosztom. Emese továbbra is nagy Bogyó és Babóca rajongó, így természetesen 3.születésnapjára is ezeket a mesefigurákat kérte a születésnapi tortájára, de kijelentette, hogy Babócáék összes barátjának szerepelnie kell a képen. Hát íme:
A torta-emlékeim szerint-csokitorta volt, körben babapiskótával, a díszítést pedig írókával rajzoltam a tetejére.

2014. július 15., kedd

Citromos torta - glutén- és laktózmentesen

Mit tehet az ember lánya, ha a baráti körében egyre többen kényszerülnek glutén- vagy laktózmentes diétára? Hogyan készítsen tortát az épp aktuális, gluténmentesen étkező szülinaposnak úgy, hogy közben a laktózmentes diétán élő másik barátnőnek se kelljen lemondania az élvezetekről?

Valamiért arra jutottam, hogy egy jó kis citromos torta biztosan ízlene a lányoknak. Ebben a melegben inkább a savanyú, gyümölcsös ízeket kívánja az ember. Na, de ott a piskótában liszt van, a krémben pedig vaj. Így aztán először rákerestem a neten, hogy milyen liszttel készítsem a piskótát. A megoldás: a rizsliszt.
Ezután megkérdeztem, hogy ha vaj nem jöhet szóba, akkor mivel készíthetem a krémet. A válasz: Liga margarin. Irány a bolt, a hozzávalók beszerzése és jöhet a tortakészítés.

Mivel tudtam, hogy csak hárman leszünk így eleve kis méretű tortában gondolkodtam. A 18 cm-es tortaformámhoz a következő mennyiségeket használtam fel (a krém sok lett, abból maradt ki bőven):

Hozzávalók:
3 tojás
4 ek. cukor
pici víz
3 ek. rizsliszt
1 ek. étkezési keményítő(természetesen gluténmentes)
pici szódabikarbóna
esetleg citrom reszelt héja

3-3,5 dl víz+citromlé keveréke
1 cs. vaníliás pudingpor(a hozzávalóiban utána kellett nézni nehogy tejszármazékot tartalmazzon)
25 dkg Liga margarin
25 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor

A tésztához a tojásokat habosra vertem a cukorral, habosodás után pici vízzel könnyítettem, majd végül óvatosan belekevertem a keményítővel ill. szódabikarbónával elkevert rizslisztet. Szép, magas és könnyű piskóta lett belőle.

Kis tortánál csak egy piskótakarikát szoktunk sütni, így is elég lesz a magassága. Viszont a piskóta szétvágásánál nagyon kell ügyelni arra, hogy a háromfelé vágásnál a vékony rétegek szét ne szakadjanak.
A piskóta sütése közben a krémet is összeállítottam. A pudingot felfőztem a citromos vízzel, majd ezt kihűtöttem. A margarint habosra kevertem a cukrokkal, majd végül belekevertem a pudingot. Az egészet jó simára kell kikeverni, hogy a pudingdarabkák ne maradjanak láthatóak.

A szétvágott piskótakarikákat meglocsoltam citromos vízzel és jó vastagon megkentem a krémmel. A torta külső részét is bevontam krémmel és a már jól ismert krémcsillagokkal díszítettem.

Ezután már csak a szállítását kellett megoldani. Szerencsére volt itthon egy-két tortadoboz, amibe pont belefért a torta. A lányok végül nagyon hálálkodtak, mert az érzékenységük miatt már jó ideje le kellett mondaniuk a tortaevésről. Hát most élvezhették.

Bogyó és Babóca

Nem olyan régen volt a nagyobbik keresztlányom névnapja, akinek ezúttal egy Bogyó és Babócás tortát készítettünk. Most is megosztottuk a munkafolyamatot édesanyámmal. Ő csinálta a tortát, én a díszítését. :)

A torta a már jól ismert Albán torta receptjével készült, így a felső csokiréteg alkalmas is volt a krémmel való díszítésre, jól kiemelte a rajzot.

Először papíron próbáltam megrajzolni Babócáékat, majd a csokiba karcoltam a figurákat és végül zacskóba töltött krémmel rajzoltam meg a végleges díszítést. A torta szélére megint krémcsillagok kerültek. 

Utólag úgy gondolom, hogy írókával könnyebb lett volna bánni és sokkal kevésbé lettek volna döcögősek a vonalaim, de ezt majd legközelebb próbáljuk ki. Emese így is felismerte a kedves figurákat és nagyon örült neki.

2014. május 5., hétfő

Anyák napjára - Lúdláb torta

Sokat gondolkodtam azon mit is süthetnék Anyák napjára, hogy édesanyámnak kedveskedjek, de azért az eredmény a fiúknak is elnyerje a tetszését. Abban biztos voltam, hogy a szív alakú tortasütőt fogom elővenni - mit is érdemelne egy szívét-lelkét odaadó édesanya? Nem akartam a hagyományos torták közül választani, inkább valami kisebbet, egyszerűbbet vagy esetleg újdonságot csináltam volna szívesen. Végül egyik este eszembe jutott a lúdláb nevű sütemény, amit az egész család nagyon kedvel és ráadásul anyu édesanyjától származik a receptje. Habár nem hagyományos "lúdláb", mert mi vaníliás krémmel készítjük, de valamiért mégis ezt a nevet viseli a családi receptes füzetben. (az eredeti recept szerint kakaós piskóta, kakaós krém és csokimáz alkotja ezt a süteményt). Szóval ebből a receptből kreáltam végül egy kisebb tortát, ami a jól ismert ízeket kínálta, mégis új formába öltözött.

Lúdláb torta

Piskóta hozzávalói:
3 tojás
5 púpos ek. cukor
3 ek. víz
5 púpos ek. liszt
pici sütőpor
1 púpos ek. kakaópor

Krém hozzávalói:
22 dkg porcukor
25 dkg vaj
1 cs. vaníliás pudingpor
3 dl tej
1 cs. vaníliás cukor
(aki ragaszkodik az eredeti recepthez, az ízesítheti a krémet 1-2 ek. kakaóporral)

Csokimáz:
100 g étcsokoládé
2 ek. olaj

A piskótához a tojásokat habosra kevertem a cukorral. Mikor már kezdett habosodni, hozzáadtam a 3 ek. vizet - ettől picit könnyebb lesz a piskóta. Majd óvatosan hozzákevertem a sütőporral elvegyített lisztet, legvégül pedig a kakaóport. Sütőpapírral bélelt, oldalán zsírozott-lisztezett tortaformában kb. 170 fokon megsütöttem.

A pudingport felfőztem a tejben, amibe tettem a kimért cukorból is - így később könnyebben összekeveredik a krém. Míg a pudingot hűtöttem, a cukrot, vaníliás cukrot kikevertem a puha vajjal. Végül kanalanként adagolva hozzáadtam a pudingot a vajas krémhez és jól kikevertem. Keveset félre tettem belőle a torta díszítéséhez.

A kihűlt tortalapot kettévágtam, meglocsoltam egy kis vizezett rummal és a krém majdnem felét rákentem az alulra szánt piskótalapra.
A másik felét ráborítottam.
Az oldalát vékonyan, a tetejét pedig jó vastagon megkentem a krémmel. Két nagy konyhakés segítségével átemeltem egy tortatálra.
Végül az étcsokoládét az olajjal összeolvasztottam vízgőz fölött. Picit hűtöttem, hogy a forró csoki nehogy megolvassza a krémemet és gyors mozdulatokkal a torta tetejére kentem a csokit. (Nem számít, ha esetleg lefolyik, miután megszáradt, könnyedén eltávolíthatók a nem odaillő részek és a megmaradt kevéske krémmel helyrehozhatók hibák.) Miután a csoki megszilárdult, tetszés szerint díszíthető.
Minden édesanyának küldöm sok szeretettel.

2014. február 25., kedd

Nagymamám zserbója

Már régóta meg akartam sütni. Múlt héten aztán egy csapat külföldi jött a munkahelyemre, ahol igazi magyar sütikkel akartunk kedveskedni a vendégeknek. Ez jó ürügy volt arra, hogy végre megsüssem Nagymamám zserbóját. Szerintem verhetetlen. És a család nagy része is rajong érte. Íme:

Zserbó

Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg cukor
15 dkg zsír
2 dkg élesztő
kb 1 dl langyos tej
fél kk. szódabikarbóna
2 tojás sárgája

Töltelék:
25 dkg darált dió
20 dkg kr.cukor
reszelt citromhéj
sárgabaracklekvár
rum

Az élesztőt felfuttatjuk a pici cukorral elkevert langyos tejben, eközben a lisztet, cukrot és zsírt kézzel kissé összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a szódabikarbónát, a tojások sárgáját ill. az élesztőt és mindezt simára gyúrjuk. A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk és egyenként tepsi méretűre sodorjuk (az én esetemben picit kisebbre kellett sodorni, mert nagynak bizonyult a tepsi). 
Előkészítjük a tölteléket, amelyhez a diót, cukrot és citromhéjat egy tálban összekeverjük. A tepsibe helyezzük az első kinyújtott tésztalapot, amelyet meg is kenünk baracklekvárral.
Ezután a lekvárra szórjuk a töltelék felét. Ne ijedjünk meg, jó vastagon meg kell szórni, de ettől lesz finom. A dió tetejét meglocsoljuk egy kis rummal is.
Mindezt újra megismételjük: tészta - lekvár - diós töltelék - rum. Legvégül a harmadik tésztalappal fedjük be a süteményünket. Fontos, hogy ezután kb. 1 órát (ha szorít az idő min. fél órát) pihentessük, mielőtt megsütnénk. A pihentetés után előmelegített sütőben, 175 fokon kb fél óra alatt aranybarnára sütjük. Ha kihűlt, egy tálcára borítjuk és a felülre került aljára csokimázat készítünk:

Csokimáz:
20 dkg porcukor
3 ek. víz
2 ek. kakaópor
10 dkg vaj (vaj és nem margarin!)

A cukrot, vizet és kakaót összeforraljuk, tűzről levéve belekeverjük a vajat. (Lassan olvad bele, kitartóan kevergessük mindaddig, amíg már a foltját sem látjuk a vajnak) Ezt is hűlni hagyjuk, amíg egy kicsit sűrűsödik, néha meg is keverhetjük. Majd gyors mozdulatokkal a sütemény tetejére simítjuk. Nem szabad sokszor áthúzni rajta a kenőkést, mert különben nem marad fényes a sütink teteje.

Legalább egy fél napot hagyjuk összeérni, pihenni, hogy jól vágható legyen. Tetszőleges alakúra szeleteljük.
Érdemes kipróbálni!