2013. június 9., vasárnap

Csokoládés-narancsos sütemény

Az egyik esküvői sütésemre kaptunk egy receptes könyvet, amelyben csak csokoládés receptek vannak. Már régóta nézegettem ezeket, de hosszú idő után mostanában sikerült csak kipróbálnom közülük egyet. Ez egy narancsos süti, amelyet bár tortaformában kellett volna sütni, én inkább kuglófot gyártottam belőle. Az íze alapján teljesen helyén való volt ez a döntés, úgyhogy kicsit át is nevezném csokoládés-narancsos kuglófra.


Csokis-narancsos kuglóf

Hozzávalók:
175 g cukor
175 g vaj/margarin
3 tojás
175 g liszt
2 tk. sütőpor
2 ek kakaópor
2 ek. tej
3 ek narancslé (100%)
1/2 narancs reszelt héja

Tetejére a bevonat:
175 g porcukor
2 ek. narancslé(100%)
kevés olvasztott csokoládé

A cukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat. Végül óvatosan belekeverjük a sütőporral elkevert, átszitált lisztet. A keveréket két részre osztjuk. Az egyikbe a kakaót ill. a tejet keverjük, a másikba pedig a narancslevet ill. a narancs héját. (Lehet citrommal is csinálni, ez esetben érdemes a narancslevet is citromlére cserélni.) A két tésztát kanalanként adagoljuk a sütőformába (20 cm-es tortaforma vagy kisebb kuglófforma) és a márványos hatás érdekében egy picit villával vagy késsel össze is keverhetjük. Előmelegített sütőben 25 percig sütjük.

A sütőből kivett és kiborított süteményt kihűtjük.

A bevonathoz a porcukrot egy tálba szitáljuk és összekeverjük a narancslével. Ezután a kuglóf tetejére csorgatjuk - én hagytam, hogy kissé lefolyjon róla. Az olvasztott csokoládéval pedig tetszés szerint díszítjük a tetejét.



Zabpehely tallér

Egy kedves rokonunk ismertetett meg bennünket ezzel a recepttel és amióta néhány barátnőmről kiderült, hogy érzékeny a fehér lisztre, ezt a sütit egyre többször sütögetem. A benne lévő csokidaraboktól ill. fahéjtól igen kellemes íze van.

Zabpehely tallér

Hozzávalók:
15 dkg zabpehely (én általában apró szeművel csinálom)
10 dkg liszt (a lisztérzékenyek miatt teljes kiőrlésű)
1/2 kk szódabikarbóna
1/2 kk őrölt fahéj
10 dkg étcsokoládé apróra vágva
csipet só
15 dkg vaj
6 dkg barna cukor
6 dkg fehér cukor
1 tojás
esetleg apróra vágott mazsola, aszalt gyümölcs

A tojást a cukorral kikeverjük, majd a többi hozzávalóval egy tálban összegyúrjuk. Figyeljünk rá, hogy ne legyen túl lágy a tészta, mert akkor szétterülnek majd a tallérok. Vizes kézzel golyókat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket. Előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.


Ha bevált a recept, akkor következő alkalommal lehet egyszerre dupla adagot csinálni belőle, mert általában gyorsan fogy ez a sütemény.

2013. március 15., péntek

Újratervezés - avagy az első kalácsom

Mit tegyen az ember lánya, ha készül hazautazni, az utolsó zsemléjét is elfogyasztja reggelire, hogy elhagyva a nagyvárost és megérkezve otthonába, az annyit emlegetett "kiliti ízeket" élvezhesse, aztán az időjárás egyszerűen közbeszól?

Hát igen, ez történt ma velünk. Húgommal indultunk volna haza, Kilitire, de csak a pályaudvarig jutottunk, ahol aztán közölték velünk, hogy vonatok innen bizony nem közlekednek. Jöhet az újratervezés. Így aztán feladtuk utazási szándékunkat és bele kellett törődnünk, hogy ezt a hétvégét is a fővárosban töltjük. Mindeközben megállapítottuk, hogy mindketten megettük utolsó zsemlénket reggelire és ráadásul márc. 15-e van, ezért minden bolt zárva...Na, de pont az ilyen helyzetek szülik a legjobb megoldásokat.

Az ebédet megoldottuk némi fagyasztott zöldségből, főzőtejszínből és kifőzött pennéből és emellett hálát adtam azért is, hogy hét közben elég fáradt voltam ahhoz, hogy a múltkorról maradt élesztőmet elsüssem. Így kapva a lehetőségen, eldöntöttem, hogy megsütöm életem első kalácsát...Hátha idecsaljuk az otthoni ízeket.

Néhány receptet megnéztem, megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan csinálja édesanyám és az ebédfőzés mellett megsült a kalácsunk is, ami vacsorára és még holnapra is bőséges élelmet biztosít majd nekünk.

Mivel nincs kimondottan magas falú tepsim, ezért most a négyzet alakú tortasütőmet használtam e célra. Pont ideális méretű volt, csak a kalács formája lett kicsit érdekes. A tészta szépen megkelt és szép pirosra, foszlósra sült. Meg voltam elégedve. Íme a használt, rögtönzött recept.

Foszlós kalács

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 tojás
5 dkg olvasztott margarin
3-4 kanál+1 kanál porcukor
3,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
pici só
vaníliás cukor
rum
+1 tojás a megkenéshez

A tejet langyosra melegítettem és 1 kanál cukorral felfuttattam benne az élesztőt. Eközben a lisztet egy tálba szitáltam és hozzáadtam a többi hozzávalót, majd legvégül a megkelt élesztőt is. Jól megdagasztottam, szép hólyagosra, hogy elváljon az edény falától, majd 1 órán keresztül meleg helyen kelesztettem. Deszkára kiborítva átgyúrtam és ketté véve két hosszabb szálat formáztam belőle. A két szálat egymásba illesztve, négyes fonással megfontam a kalácsot és a sütőpapírral bélelt, kiolajozott formába helyeztem. Újabb fél órát kelesztettem, majd megkentem tojással.
Előmelegített sütőben, 175 fokon, 35-40 perc alatt szép pirosra sütöttem.
Vacsorára pedig már fel is vágtuk.
Én vajjal megkenve nagyon szeretem. De persze jön a Húsvét, amikor majd a húsvéti sonkával, főtt tojással és tormával a legeslegjobb elfogyasztani.

2013. január 13., vasárnap

Töpörtyűs lekváros rétes

Ez egy igazi kiliti különlegesség, bár semmi ördöngösség nincs benne. Édesanyám a töpörtyűs pogácsa mellé szokta sütni, általában ez a ráadás. A lent közzétett mennyiség is úgy számolható, hogy belőle egy adag pogácsa és két szál rétes kihozható.


Töpörtyűs pogácsa és töpörtyűs lekváros rétes

Hozzávalók:
1 kg liszt
40 dkg töpörtyű ledarálva
10 dkg (margarin)/zsír
4 dkg élesztő
2 tojás
2 kanál tejföl
2-3 dl tej
pici cukor
rum
tojás a kenéshez
savanyú lekvár(barack/vegyes/szilva) a rétesbe

2dl tejben az élesztőt felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk. Ha szükséges, tejből még adhatunk a tésztához. Szépen megdagasztjuk, kelesztjük, majd kisodorjuk. Ha pogácsát is csinálunk belőle, akkor tetejét késsel berácsozzuk, majd pogácsa szaggatóval szaggatjuk. A pogácsákat még a tepsiben is kelesztjük, majd tojással megkenve őket, sütjük.

A 2 szál réteshez kb. a tészta felére lesz szükségünk. Ezt is megfelezve, 2x téglalap alakúra sodorjuk a tésztánkat, majd megkenve savanyú lekvárral, feltekerjük, mint a rétest és zsírpapírral bélelt tepsiben újra kelesztjük. Ezután tojással megkenve sütjük.


2013. január 4., péntek

Karácsonyra kaptam

Adós vagyok még egy kedvenc karácsonyi ajándékommal, amit öcsémtől kaptam és aminek nagyon megörültem. Íme:

2012. december 29., szombat

Kiliti szavak

Ahogy már sokszor máskor is, idén Karácsonykor is előkerültek azok a szavak, amelyeket csak kilitin használunk. Egyetemistaként és még most is sokszor kerülök, kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy mások által nem ismert szót használva néha megmosolyognak és vidáman kérdezik, hogy miről is beszélek.
 
Idén a karácsonyfa díszítés mellett kerültek elő ezek a kifejezések, mivel húgom férje nem e vidékről származik, mondhatom azt is, hogy majdnem az ország másik feléből. Így aztán előkerült a kiliti szavak listája és mi is jót derültünk egy-egy kifejezésen, amit szinte már csak nagymamánk használ.
 
Azt megállapítottuk, hogy a legtöbb féle szavunk a butára van. Ilyen pl. a dilló, dédó, genegó, gónó  vagy lüttyő, amelyeket mind butának fordíthatjuk, de mindnek megvan a maga árnyalata. A "dédót" talán a kicsit értelmileg visszamaradottra mondanám, míg a "gónót" valaki olyanra, aki direkt szúr ki valakivel, direkt csinál valami butaságot. Itt Kilitin mi értjük, érezzük mik a különbségek, de ezt másnak elmagyarázni nagyon nehéz.
 
Rokonokkal beszélgetve ezekről a dolgokról, azt a tanácsot adták, hogy itt a blogon is jelenítsem meg ezeket a szavakat, ismerjék meg mások is, hogy nekünk még ilyen szavaink is vannak. Így aztán létrehoztam az oldalsávban egy listát, amelyet lassanként bővítgetek majd, hogy mindenki szemezgethessen az érdekes kifejezésekből.

Találhattok néhány konyhához kapcsolódó szót is. A blogot olvasók biztosan ismerik már a "botratekercs" (vagy botratekert) kifejezést, de ide sorolható a "rékas", "iskátula", "ibrik" vagy a "rékmánt".
 
Azt azért elmesélem, hogy sógorom kedvenc kifejezése a "hetlekotlál" lett, amelyet nagymamánk előszeretettel használ is. Aki kíváncsi rá, nézze meg alul a jelentését.
 
 

2012. december 28., péntek

Diós, mákos kiskiflik

Egy másik sokszor előforduló karácsonyi süteményünk a diós, mákos kiskiflik.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
12 dkg zsír
5 dkg cukor
1 ek. rum
2 tojás sárgája
1 cs. sütőpor

Töltelék:
darált dió/ darált mák
kristálycukor
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg
pici őrölt kávé
reszelt citromhéj
pár csepp forró víz

A hozzávalókat annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Kinyújtás után közepes körszaggatóval szaggatjuk, majd a karikák közepére kiskanálnyi tölteléket halmozunk és kifli formájúra tekerjük a süteményt.
A töltelék lehet a hagyományos diós, mákos, de lehet akár gesztenyés vagy lekváros(ez esetben savanyú lekvárt válasszunk, mert az édesebb lekvár kifolyhat). A diós, mákos töteléket hasonló módon készítjük. A darált diót ill. mákot kevés kristálycukorral megszórjuk, őrölt fahéjjal, szegfűszeggel, kávéval ill. reszelt citromhéjjal ízesítjük és mindezt pár csepp forró vízzel elegyítjük úgy, hogy egy masszává álljon össze. Nem szabad sok vizet hozzáadni, nehogy folyós legyen a töltelék.
A kis kifliket óvatosan sütjük, kihűlve vaníliás porcukorral megszórva kínáljuk.